Egy halvány mécses a sötétségben, avagy miért kalandozzunk Doraddonon? Írta: E.y.A. Eredetileg az volt a szándékom, hogy mindössze amiért érdemes kalandozni Doraddonon témával fogok végre mindenkit kielégítő módon foglalkozni, de az újabban érkezett megjegyzéseken felbuzdulva több problémára igyekszem kielégítő választ adni. Előrebocsájtom viszont, hogy a legújabb verziót szemlélve alkossatok véleményt, mivel sokat alakult. 1. Miért ilyen? 2. Érdemes-e egyáltalán élni? a Egy átlagembernek b. Egy kalandozónak 3. Régi kérdés: Hogy reagál (alkalmazkodik) az "élo" Pusztulatra(hoz). a. Tudatos reakciók. b. Úgymond: "reflexek". 4. Néhány kaladötlet (többféle tapasztaltságú karakterek számára). Miért ilyen? Hát igen, ez az, amit tulajdonképpen nem is kéne indokolnom, hiszen ilyennek akartam, így pattant ki a fejemből. Más, és talán annyira nem is szokványos, bár némely elmések általam nem ismert világokhoz hasonlitották, de használhatnám azt a köznehelyet, hogy ebben a témában nincs új. Én úgy érzem, mégis megpróbálkoztam valami olyasmivel, ami néhány vonásában szakított a hagyományos fajokkal, bizonyos szempontokból átlag-világfelépítésekkel. Hogy mennyire sikerült, vagy nem, azt megítélitek Ti, de a több helyről érkezett érdeklődő, szapuló (ebből igen sok volt) levelek bizonyítják, ama nyers 1.0-as verzió azért nem maradt érdektelen. Bár néha igen nehéz volt lenyelni néhány destruktív megjegyzést (tán pont azért, mert elevenbe talált), ez a már majdnem végleges fele ilyen jó sem lenne, ha ezek nem lettek volna. Nem emlékszem arra, hogy az eddig mindenkinél meglevő anyag mennyire volt összefüggéstelen, de az biztos, hogy a mostani már nagyon komolyan átgondolt valami. Az összefüggések minden részben (időben, települések között, a történelemben szereplő alakoknál) nagyon szilárdak, és valamennyire már pontosak is. Ennek ellenére szükségképp hiányérzet alakulhat ki a szemlélőben, aminek két oka lehet: - a terjedelem szűkössége (12 oldal, amit már jócskán túlléptem, a ráfordított időm korlátai) - illetve amatőrségem (hisz ez még csak a negyedik világom) Ezek miatt bizonyos mélységeken túl a világ mélyítése lehetetlen. Ennek kiküszöbölésére alkalmaztam a félbehagyott mondatokat, gondolatokat (hisz ezekből lesznek a nagy történelemalkotó kalandok). Ezeket továbbra sem akarom befejezni, hiszen elvem az, hogy ezt majdan a világban játszók teszik meg. Igyekezem mindenbol fölvillantani valamit: - történelem - hatalmi és földrajzi felépítés (városok) - fajok Hasznos szapulások hatására: - vallás - mágia - rendek (Mesterek Rendje, stb..) De például a Pusztulatról, az Ősmágusok haláláról nem szándékszom bővebb felvilágosítást adni, mert ez már a kalandok tere: ha mindent megmagyaráznék, nem maradna olyan ötlet a játékra, ami visszaadná a világ hangulatát. Ha valaki a teljes pusztulásban akar jatszani, arra ott a Dark Sun. Na, ezt már túlragoztam. Viszont a legutóbbi levelekben felvetett kérdések - annak ellenére, hogy rendkívül fontosak - semmiképpen sem kerülhetnek bele magába a leírásba, egyszerűen azon oknál fogva, hogy nem oda valók, viszont az arra érdemesnek ítélt dolgokat a nagyfőnök majd melléfűzhetné az FTP-n. Érdemes-e egyáltalán élni az átlagembernek? Az emberben minden körülmények között ott van az élni akarás a túlélés ösztöne (gondoljunk csak a jégkorszak ősemberére a maga primitív eszközeivel túlélni a -40 fokos hideget, mégis megmaradt). Aztán egyszerűbb emberek jelentős része nem gondol arra, mi lesz 100 év után, hát még ha a Pusztulat 1000 év múlva éri el egykori lakhelyét. Gondolj arra, hogy az embernem nagyobb része olyan távol tudott húzódni a Pusztulattól, hogy egyszerűen nem is gondol rá. Azok, akik megszorultak, lásd a kikötővárost Aldahirt, vagy az elzárt erődöt: harcolnak az életbenmaradásért, a büszkeségért, hogy talán majd csak jobb lesz. Persze az az ember, aki nem tud megbarátkozni a gondjaival, és azt hangoztatja, hogy jaj neki, milyen rossz, az eltemeti önmagát. Ilyenből is van, de nem több, mint itt a Földön, ld. szekták, megőrült emberek. Viszont mindenki keresi a kiutat, még a szektások is. Gondoljunk most csak azokra, akik saját embertársaik száműztek erővel a pusztulat közelébe, vagy a Rendre, aki a Pusztulat nevében zsigereli ki azokat az emebreket, akik lényegében nyugodtan, félelem nélkül élhetnének. Mindjárt világos, hogy nem is a Pusztulat az igazi veszély az embernemre nézve, hanem az, amit saját maga ellen tesz. Talán nem is lenne olyan nagy rém az a Pusztulat, ha az emberek összefognának, és nem csak kis szigetekként vennék fel a harcot. Az átlagember, az átlagkatona tehát nem gondol bele abba, hogy mi lesz majd, amikor talán már az ukunokái sem élnek, hisz nem rendelkezik széleslátókörűséggel, vagy nem akar szembenézni vele. Azok az emberek viszont, akik gondolkozó embernek nevezhetők, mondjuk tanultabbak, azok felismerik a fentieket. Szembeszállnak a Renddel, vagy éppen beállnak a Rendbe, esetleg várnak egy megváltóra, mint a Remény letéteményesei, vagy maguk kezdenek el tenni a túlélésért, mint a Mesterek Rendje, vagy egyszerűen csak kiváncsiak, mint a tudósok, megint más az, aki egy démonban látja a segítséget, szektát alapít, és megszívja. Minden kis és nagy ember vívja a saját kis magánháborúját az élettel, tehát van miért élni, van remény. Érdemes-e élni egy kalandozónak? Hát, a kalandozónak is meg van a saját harca. Feladatokat ilyen körülmények közt talál dögivel, lásd a kalandötleteknél. Megfizetik érte, méghozzá jól. Ha jól megfizetik, akkor luxus módon élhet. Ha meg nem pénzéhes, akkor magáévá tehet egy eszmét, pl. gonosznak vagy szükséges rossznak tartja a Rendet, és ellenük, vagy nekik dolgozik. És ami fontos: a kalandozó nap mint nap szembenéz azzal, hogy mit is jelent a Pusztulat valójában, mert ott dolgozik, vagy mert az az szulte lények veszik a vérét, mert látja azokat az embereket, akiket saját embertársaik ítélnek Pusztulásra, tudja, hogy a Pusztulat maga az emberi gonoszság. Ebben különbözik az átlagembertől a Doraddoni kalandozó, és nem abban, hogy ügyesebb, okosabb, vagy éppen erősebb. Hogy reagál az élő a Pusztulatra? A Pusztulatot egy fejlődési lépcsőfokként kell szemlélnünk, melynek végén a végtelen lehetőségek halmazában ott vannak: - a teljes pusztulás réme, - a Pusztulat megállítása, - a Pusztulattal való együttélés megjelenése. Az elso nyilvánvaló. A másodikat egyel feljebb már érintettem. A harmadikra való kitérés viszont igen fontos, hiszen amelett, hogy az átlagember a legjobban a Pusztulat megállítását szeretné, tudatosan és tudat alat készül a túléléssel felérő Pusztulattal való együttélés megvalósítására. Tudatos: - Mert a mesterek rendje igyekszik kitalálni, hogy lehet túlélni a Pusztulaton, ez egy lépcsőfok. - Mert egyre jobb es nagyobb védernyőket találnak ki. - Mert kis helyen gyorsan termő növények alkalmazásával tartja fenn magát az emberiség. - Mert kutatják, hogy hogyan sebezhetőek a Pusztulat lényei Tudat alatti: - Hisz a kialakult fajok egy része kezd alkalmassá válni a Pusztulaton való létezésre - Barmíly furcsa, bizonyos szempontból a Pusztulat lényei is életképesek a maguk módján. Kalandötletek: Ilyet már rég akartam írni, hát tessék. Alacsonyabb szinten: Hát jobb, ha ekkor még nem engedjük a karaktereket még csak a Pusztulat közelébe sem, mert szándékom szerint az a legdurvább hely az egész világon. Így hát marad a szekták felszámolása, esetleg a Rend fizet még valami kisebb küldetést, vagy éppen a Mestereknek kell valami kevésbé fontos dolgot elhozni. Szóval az átlag. Valami szemfényvesztő emberke "megtérít" egy egész falut, és mindenféle rossz dologra használja őket. Középszint: Itt már lehet szó a Pusztulatról, de csak kis részben. Pusztulat közeli falvak kiürítése, komolyabb szembenállás a Renddel, netán egy-egy karaván átkísérése a Pusztulaton az elzárt erődbe (de az azert már durva kell, hogy legyen). A lényeg, már magasabb szinteken: A hegyi embereknek kéne olyan kristály, amivel védernyőt lehet fenntartani. Aldahirban volt egy, de hogy most ott van-e, már kérdéses. Ott végigverekedheti magát az ember, aztán nem is biztos, hogy ott van, meg aztán a Rend tuti, hogy beleszól a dologba, mivel, ha a Hegyi embereknek védernyőjük lenne, nem szorulnának többet a Rendre. Maghát ez a cucc másnak is kellhet. Egy expedíció indul valamely nagyhatalmú varázstárgy felkutatására az egyik elpusztult városba, és szintén sok a versenyző. Mondjuk, visszatér Graaaht'Grenfiugor (az a bizonyos démon, aki már egyszer próbálkozott, aztán meg bebörtönözték egy külső síkra). Hát ez igazán nagy baj lenne. A karakterek elindulnak felderíteni, hogy mi történt az Ősmágusokkal, illetve megpróbálják megkeresni a megmaradt Ősmágust. Hát ez jó nagy fa, mármint fejszeügyileg. Aztán. Valaki megérkezik, és a Remény Letéteményesei azt gondolják róla, hogy ő az, akit várnak. Sokakat elbódít, de vajon tényleg ő az, akit megjövendöltek?